RSS

Elnökünk, a néped éhes!

Bármennyire is strapabírónak meg elnyűhetetlennek mutatkozik a mi miniszterelnökünk, előbb-utóbb csak kiütköznek rajta az elfáradás nyomai. Most még alighanem úgy van ezzel (mondhatnánk ironizálva), mint az Ady-vers híres muszáj hőse, akinek dőltére Tökmag Jankók lesnek, neki viszont minden körülmények között meg kell maradnia Herkulesnek.

Az ország első embere politikai hatalmának, erejének a teljében van – olyannyira, hogy éppen most készül bebetonozni az egyeduralmát újabb négy szűk, keserves esztendőre, a lakosság józanabbik része pedig most még valóban csak hátulgombolós, lecsúszott zoknis Tökmag Jankó állapotában leledzik, és várakozik a csodára meghipnotizáltan. A fajankók évek óta éltetik, hatalmon tartják a fosztogatójukat, az eltiprójukat és egyre csak terjed a politikai bűz, amit nekünk kell szagolni.

Tiszta erőből dübörög a vándorcirkusz, elnökünk a választási kampány sűrűjében rendíthetetlen Terminátor módjára járja az országot keresztben-hosszában: időt nem sajnálva, pénzt nem számítva, fáradságot nem mutatva. A saját politikai rendezvényeire buszokat meg hozzá utasokat is bérel, felelevenítve ezzel a szocialista nyolcvanas évek végén felvirágoztatott rosszemlékű „mítingturizmust”.

A beintésre mozgósítható tömeg mindig indulásra készen áll. Főként időmilliomos munkanélküliek és unatkozó nyugdíjasok jó kis napidíj fejében kaphatóak egy-egy hétvégi – politikai agy-nagymosással egybekötött – városnézéses kirándulásra. A vándormítingelőknek még szendvicset meg itókát sem kell csomagolniuk az útra, mert a miniszterelnöki figyelmesség, a jó atyai gondoskodás az ilyesmire is kiterjed. És mint arról a szerb nyelvű sajtó beszámol, egy-egy ilyen politikai célzatú kiruccanás (az élményen túl) még kevéske pénzt is hoz a konyhára. A legutóbbi haladó párti bemutatkozás alkalmával, amit Šabacon, a helyi sportcsarnokban tartottak, napidíjként ezerötszáz dinár ütötte a zsoldos tömegcsinálók markát. És amíg mások az ilyen napszámért tíz órát dolgoznak, addig az elnök fogadott, pénzen vett uszályhordozói szervezetten vonulnak városról városra, helyszínről helyszínre, és ültő helyükben csak éljeneznek, tapsolgatnak, reklámtáblát szorongatnak meg zászlót lengetnek. Nem csupán az otthoni unalmas hétköznapokból való kimozdulás van jótékony hatással a szervezetükre, hanem a lelkes, hipnotikus programbeszéd is megteszi a magáét. S ha időközben kicsit felheccelik magukat, az is kimondottan jót tesz a vérkeringésüknek.

Az előre megírt forgatókönyv szerint levezényelt tucatrendezvényeken általában nem történik semmi említésre méltó. A kivétel is csak erősíti a szabályt. Ilyen volt a Pancsován megtartott választási pártbemutatkozás, amikor is egy aprócska homokszem került mindig olajozottan működő gépezetbe. Olyan zsenánt dolog, olyan gyalázat esett meg, ami csak igen ritkán szokott: az összesereglett tömegből valaki beszólt a miniszterelnöknek. Váratlanul, gátlástalanul, jól érthetően és jól időzítetten.

A szónok a szépen vasalt szövegében éppen ott tartott, hogy:


Tudom, ebben az országban sokan nem érzik még a javulást. Nem vagyok se vak, se süket, tisztában vagyok azzal, hogy az emberek nehéz körülmények között élnek és hogy milyen sok a szegény.” 
Erre jött az elkeseredett reagálás: 
Éhesek vagyunk! Elnökünk, a néped éhes! Tudod-e, elnökünk, hogy húszezer dinár a fizetésünk?”

A mi elnökünket azonban nem olyan fából faragták, hogy meglepődjön vagy akár csak egy másodpercre is kizökkenjen a nyugalmából, így azon nyomban meg is felelt a szemtelen bekiabálónak: 

Tudom, barátom, jobban tudom, mint bárki más! Ezt csinálom én mindig, járom az országot, látom, hogy milyen sok a szegény.”

Később arról olvashattunk, hogy a magaspolitikusi igehintés még véget sem ért, a neveletlen rebellist a rendőrség már elő is állította. Hogy mi lett a sorsa, arról egyelőre nem szólnak a beszámolók. Amikor az eset után az elnök urat a „pancsovai incidensként” elhíresült történésről kérdezték, hogy érte-e bántódás a bekiabálót, azt válaszolta, hogy reméli, nem történt baja.

A kimerítő országkormányzás és megfeszített kampánytempó azonban még a mi acélemberünkön is kifog, még a délszláv háborúkban harcedzett politikust is kicsinálja. Ezt pedig azért lehet erősen gyanítani, mert a napokban – alighanem egy gyenge pillanatában – elszólta magát. Olyasmi szaladt ki a száján, hogy amint sikerül aláírnia a kínaiakkal egy fontos adásvételi szerződést, rögvest szabadságot vesz ki és pihenőre tér. S ezt a szent napot már alig várja. Nos, a harminchat-millió eurós üzlet tegnap megköttetett. Elkelt a smederevói Vasművek, a HBIS (Hebei Iron and Steel) nevű cég megvette.

Így hát elnökünk, szavatartó ember lévén, most majd pihenőre vonul. Elvégre már alig várja. Meg mi is. Az elvonulását. Végleg. Azt.

Szabó Angéla

Dobacivanje Vučiću na mitingu u Pančevu: Gladan ti je narod! 

Szerbia kormánya az utóbbi években Európa-szerte elismert gazdasági eredményeket ért el, a kormányzati teljesítmény nyomán Szerbia erős, tiszteletet érdemlő pozíciót szerzett, Magyarország és a Szerbiában élő magyarok érdeke pedig pontosan egy erős és tiszteletre méltó Szerbia – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a nyugat-bánsági Pancsován a Szerb Haladó Párt (SNS) választási rendezvényén.
Péter a vajdasági magyar szegény és éhes…hármat kukorékolt a kakas húsvétkor…hármat…
 
Hozzászólás

Szerző: be 2016. április 6. szerda hüvelyk elnök, választás

 

Csókán besült a mutatvány… BOJKOTT !!!

A helyi járulék bevezetéséről szóló indítvány balul sült el. 

Szerbiában nem történt a módszerváltás óta semmi változás (kivétel Belgrád pár várossal ill. határzónákban tartozó pár község), ha a visszalépések sorozatát nem tekintjük annak, továbbra is az intézmények erősen centralizáltak, központból irányítottak, ami meg nem tartozik ide, annak útját meg pártközpontból egyengetik.

Miről is van szó? Egy település nem egy önkormányzat, hanem több település alkot egy községet, e községet nevezik errefelé önkormányzatnak (politikai-pénzügyi hatalom). Egy településen belül lehet egy, ill. több helyi közösséget létrehozni. A helyi közösség(ek) polgárok csoportosulásaiból állnak (sicc) a törvény rendelkezése alapján, gyakorlatban pártlisták és pártkatonákból tevődik össze a grémium, avagy a brancs, errefelé tanácsnak hívják.

A baljós árnyak már Csóka felett lebegnek egy ideje, jellemzően erős kisközösségről van szó, ahol az Úr szavát a vörös pártkönyv váltotta fel, tudjuk az a Janus-orczájú, ami immáron a demokráciát vette fel köntösként. Az elvtársak Urrá változási folyamatában, szemléletesen ez az a pillanat, amikor az egypártpolitikai-posztembrionális fejlődésben a vörös lárvából bábozódás után sárgás-kékes többpárti pillangó kerekedik, no nem az Úr nevében, hanem a fő pásztor gamós botjával irányítva…

Előzményekre odafigyelők látták már az eredményt (nem kell víznéző javas asszonynak lenni, ill. ólmot sem kellett önteni a tejbe…), amely félre lesz magyarázva, nem úgy látjuk mi, az eredmény jó csak rosszul lett tolmácsolva, – mert megmagyarázni, ill. a csillagot is lehazudni az égboltról az ez idáig működött, de mi is történt?

A februárban megtartott Csóka Községi Képviselő Testület ülésén, a tisztelt ház megszavaztatott egy szabályellenes határozatot, amellyel meghirdették a csókai Helyi Közösség helyi járulékának újabb tíz évre való kirovását Csóka lakosságának a nyakába, nevezetesen e év május elsejétől – József a munkás napjától 2026 áprilisáig 102,5 millió dinárt. A magyar többséggel vezetett önkormányzatot elhagyta koalíciós partnere a demokrácia zászlaja alatt, így a leendő haladó arával és a színjátszó taligával vitték végbe e frigyet-határozatot.

Miért szabályellenes e határozat? A saját határozatát hagyta figyelmen kívül  a testület, ahol is meghatározta, hogy a lakosság 10% írásos támogatásával írható ki a népszavazás… A jó öreg diktatúra, a kisebbség tudja, hogy mit akar a többség és mi a jó neki, persze, ha a választottak zsebe jól dagad… No de STOP!

További szabályellenesség, amellyel a közvádlónak a demokráciában foglalkoznia kellene:

-Honnan a polgárok csoportjának – csókai Helyi Közösségnek a választói névjegyzék?

-A polgárok igazoltatását, személyi adatainak használatát, mely szabályzat, törvény engedélyezte?

-A holtak miért szerepelnek ezeken a listákon? Kegyeletsértés?

-Ki finanszírozta e népszavazást, és milyen eszközökből?

-A tíz napig tartó népszavazást ki felügyelte? (diktatúrában is egy napig tartott a szavazás…)

A tíz nap szavazás, az a kommunizmus alapötlete, addig szavazunk, ameddig ki nem választjuk a megfelelőt…

-Ki garantálta a szavazás tisztaságát? (Perwoll, Ariel,Domestos…)

Amiért fő a feje a honatyáknak a polgári demokráciában, hogy a csókai Helyi Közösség folyószámláján beragadt 42 milliócska, -dinárban, mert céleszköz és csakis a szennyvízelvezető rendszer kiépítésére lehet fordítani, amely időközben kiépült, csak egyéb trükkökkel húzták az időt, de a pénz maradt, amelyet át kellene csoportosítani a levágott villanyáram újra bekötésére, pocaknövesztő bulikra és jó szomszédi “road-show-okra”…

Csóka készül Guinnes rekordok könyvébe a tíznapos balul besült népszavazásával, ahol is a 3554 polgárból (holtakkal együtt) 655 polgár járult a maratoni urnák elé, azaz 18%! Az eredmény: 401 polgár NEM-el voksolt 61,2% (!) és a hatalompártiak meg 249-en IGENT-t mondtak ez a voksok 38% (!).

//e.infogr.am/js/embed.js?gXF

A főkolomposok nem vonták le a következtetéseket és újra szeretnék a népet maratoni népszavazásra invitálni, ahelyett, hogy a demokrácia szabályait szem előtt tartva, rögtön és visszavonhatatlanul lemondanának és elkotródnának a közéletből!

A nép bizalmatlanságot szavazott meg, ezt az elsők nem értik meg! Elsők, az utolsók döntöttek, ha nem érthető, gondoljátok át, hogy megértsétek, egyszerű, mint a parasztpofon: még egyszer leírom: a helyi járulék bevezetéséről szóló népszavazás balul sült el! A nép bojkottálta, azt ami számára nem megfelelő! Kár erőlködni a nép döntött és sajnos a népnek igaza van!

Rögös az út a demokráciában, nagyon rögös, így lesz Csókán a vörös lárvából bábozódás után sárgás-kékes többpárti pillangó…

Nincs vége, áprilisban újra szavazunk, az eredmény olvasható, már aki tud a baljós árnyakból olvasni!

Addig is az erő legyen veletek!

Margit Zoltán
“A félelem az árulás és fájdalom világa az elnyomás világa olyan világ amely nem irgalmasabb hanem könyörtelenebb lesz ha ki forr.” GO



 

Illés Zsolt ismét szabad ember – temerini fiú

Illés Zsolt ismét szabad ember. 
A 13 évre elítélt negyedik „temerini fiút” március 8-án engedték ki a börtönből.

Milyen érzés – majd 12 év után – újra szabadon sétálni az utcán?

– Furcsa ez a szabadság, még szokatlan, hogy oda mehetek, ahová akarok. Rám köszönnek, megszólítanak, én meg csak nézek, mert ha ismerős is egy-egy arc, a nevekre már alig emlékszem.

Hogy múlt el az utolsó bent töltött nap? Tudtál-e aludni azon az éjjelen?

– Úgy telt, mint a többi, beszélgettünk, társasjátékoztunk, az éjszakát átaludtam. Másnap reggel fél 9 tájban szólt a kapunál dolgozó rabtársam, hogy pakoljam össze a holmimat és utána jelentkezzek az irodában az elbocsátó céduláért. Mindenem, amim van, 2 táskába belefért. Kint már várt rám a bátyám.

A bezártság elviselésén túl, mi volt nagyon nehéz?


– Kezdetben a fizikai, aztán pedig a lelki bántalmazás. A pszichikai tortúra, a gúnyolódás, a sértegetés, számtalanszor a fejemhez vágták, hogy nem 13 évet kellett volna kapnom, hanem 40 év büntetést. Az ilyesmi sokszor jobban fájt, mint a verés. De az is elkedvetlenített, hogy nem volt munka folyamatosan, pedig kitanultam az asztalos mesterséget és egy bádogos műhelyben is dolgoztam.

Az igaz volt, hogy benneteket már a legelső pillanatban azzal fogadtak, hogy itt jönnek azok a temerini magyarok, akik megöltek egy szerbet?

– Igaz volt. Rögtön a bejáratnál letérdeltettek bennünket sorban, a folyosón, ott térdeltünk másfél órán át, és amikor elment mellettünk valamelyik őr, belénk vágott vagy adott egy pofont. Később egy másik folyosón falhoz állítottak bennünket. Az egyik őr verni kezdett, a másik meg rugdalni. Aztán az egyik a hátamat meg a fejemet ütötte a gumibottal, s amikor látták, hogy még mindig talpon vagyok, akkor a másik kirúgta alólam a lábamat. Mikor már a földön feküdtem, kaptam még egy rúgást és azt mondta az őr, hogy itt ilyen a fogadtatás. Aztán 4 napot töltöttem egy magánzárkában. Csak ágy meg vécé volt bent. A harmadik napon elvezettek kihallgatásra. Az arcom csúnyán feldagadt s a felügyelő megkérdezte, hogy mi történt velem. Mivel ugyanaz a börtönőr kísért el, aki részt vett a verésben is, és a kihallgatáskor is ott volt a szobában, azt feleltem, hogy elcsúsztam. Erre ő is lekevert néhány pofont, és amikor az őr visszavezetett a cellámba, párszor beleverte a fejemet az ajtóba.

Kerültél-e életveszélybe a börtönben töltött évek alatt?

– Két ilyen eset volt. Egy megfázás szövődményeként 20 kilót lefogytam és úgy legyengült a szervezetem, hogy nem tudtam lábra állni. Erős fájdalmaim voltak, a börtönorvos azt állapította meg, hogy sérvem van. Felvettem 40 injekciót, de az állapotom egyre csak rosszabbodott. Akkor szóltam apámnak, hogy keressen sürgősen egy ügyvédet, mert nem élem túl. Az ügyvéd kivitt egy városi rendelőbe, ahol azonnal felismerték, hogy félrekezeltek. A másik esetben késsel rám támadott az egyik rabtársam, de nem tudott megszúrni, mert egy szerb fiú a kés elé ugrott, megmentette az életemet. Olyan szempontból talán szerencsém volt, hogy a rabok általában befogadtak, inkább az őrök voltak azok, akik piszkálódtak. Amikor az első letöltött év után Újvidékről áthelyeztek a Sremska Mitrovica-i börtönbe, 25 napot töltöttem magánzárkában (ez volt a kötelező karantén), utána pedig egy olyan épületbe kerültem, ahol 700 elítéltet zsúfoltak össze. Mi 81-en voltunk a szobában. A 700 rabra 4 börtönőr jutott. Rendbontás, verekedés naponta történt, és mire az őrök felértek az emeletre, hogy rendet tegyenek, leginkább már késő volt. A sérültet gyakran pokrócban vitték el. Amikor este kikapcsolták a tévét és behajtották a szoba egyetlen szellőzőablakát, hogy fény ne szűrődjön be rajta, akkor csak azt hallottam, hogy nem messze tőlem, megint vernek, püfölnek valakit. Bottal, vassal ütötték. Amikor engem megláttak a börtönőrök, fogadást kötöttek, hogy meddig bírom ki abban a pokolban. Volt, aki csak 5 napot adott nekem, volt, aki még kevesebbet. Két és fél évet töltöttem ott…

Mikor volt a mélypont, amikor úgy érezted, hogy már nem megy tovább?

– Apám halálakor, 2008-ban. Amikor megkaptam a táviratot, még abban reménykedtem, hogy hazaengednek a temetésére, mert kérték, hogy a halotti anyakönyvi kivonatát is juttassák el, de amint megérkezett, közölték velem, hogy mégsem mehetek haza. Ez volt a legnehezebb. Anyánk halála után amúgy is széthullott a család. Apám újranősült, fogta a 4 éves Karolina húgomat és követte a feleségét Magyarországra. Engem meg elvittek katonának, s mire leszereltem, már csak Jóska bátyám maradt… Most megint ő a támaszom. Befogadott a házba, ahol a feleségével él. Most itt vagyok náluk. A húgom is gyakran meglátogat. Ő a nevelőapjánál lakik. Jó lenne minél előbb munkát találni… És végezetül: szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek, támogattak.

Szabó Angéla


 

A harangokról szól a mese, amelyek Rómába szálltak…

Ma Nagycsütörtökön a belső gondolataim kivetítése előbb kincs- osztással párosul, mégpedig olyan kinccsel, amit én is úgy hallottam mások kincsválogatásából.

A harangokról szól a mese, amelyek Rómába szálltak…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy város a Magas Tátra hófödte csúcsai alatt, a Régi Magyarország, a Felvidék egyik gyöngyszeme, úgy hívták hogy Késmárk. Ez a város nem csak Thököly Imre szülővárosaként ismert, hanem van egy szerényebb, mégis világra szóló története egy diákról, aki a “késmárki diák” néven tett szert ismertségre az egyháztörténelemben.

Történt egyszer, hogy ez a fiatalember igen szerette volna megnézni, hová is szálltak a harangok, mit csinálnak ott Rómában, amikor Nagycsütörtökön, Jézus Krisztus kínszenvedése emlékére elhallgatnak és a Feltámadásig némák, csendesek maradnak.
Nagy vágyat érezve, a késmárki templom harangnyelvéhez kötötte magát, hogy így, messze repülve a haranggal… együtt elmehet és meg is érkezik majd az Örök Városba.
Az Úr 1674. esztendejében történt mindez, Nagyszombaton. Amikor a Szt. Péter Bazillika sekrestyése felment a harangtoronyba, hát egyszer csak nézi, dörzsöli a szemét, és kit lát? Nos, egy alvó fiatal, diákformájú embert méghozzá igen mély álomba merülten. Szólongatta, ébresztgette, mire a fiú felriadt és így álmából ébredten bizony csak elég zavartan viselkedett.
Szemét törölgetve végre latinra váltott, és maga sem felfogván mi történt, elmesélte, hogy ő bizony csak a késmárki haranggal szeretett volna Rómába repülni, és lám ez most sikerült.
Amikor a késmárki haranggal együtt iderepült, ő elveszítette eszméletét, és amíg a sekrestyés fel nem ébresztette, nem is tudta, hogy vágya immár beteljesült és most ott lehet a Szt. Péter templomában. 
Igaz volt-e, vagy nem, nem tudni, de Késmárk is áll még, a templom is áll még, és a diákról szóló történet is nemzedékről nemezedékre száll, amíg magyar él a Földön, és tovaszáll, mint a harangok….és rám is száll és én tovaszállítom, úgy, miként szeretném, hogy Ti is tovaszállítsátok és még a Szentlélek is szálljon arra, aki erre jár…..
(GundyS, 2016 Nagycsütörtök)
Dr Gundy Sarolta
 
Hozzászólás

Szerző: be 2016. március 24. csütörtök hüvelyk Dr. Gundy Sarolta, harangok, mese, Római Katolikus Egyház

 

Fényév távolság…

Cm                                                               G#      B
Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi földünknél.
Cm                                                      G#   B
Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél.
Fm                                
Egyszer ismeretlen távolba vágyom.
Dm7                         Am G
Máskor megriaszt egy álom,
           G#          
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz
       Bsus4           B
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
el kell mennünk mindörökre.
Refr.:
   Cm             G#           B                                     B7
   Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom.
   Cm               G#             B                     D#     B
   Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át.
   D#       B                D#        B   
   Nézem tisztaságát, mégsem értem.
   D#       B               Cm      Gm7
   Hallom hangjait, és el nem érem.
   G#         Bsus4     B      Cm
   Ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még
Néha könnyebb lenne elmenekülni, s tiszta fénybe merülni,
de a hang,ami hív, de a jel,ami szól
még nem mond semmit meddig élek, lesz-e út, hogy vissza térjek.
Refr.:
Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom.
      Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át.
      Nézem tisztaságát, mégsem értem.
      Hallom hangjait, és el nem érem.
      Ott a tenger, itt az én hajóm.

Cm                                                         G#  Cm
Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim.
 

Szent Patrik – Saint Patrick

Március 17.
*Britannia, 385 körül +Írország, 461. március 17.

Írország már a korai középkor óta mint a ,,szentek szigete” ismert, mégis Patrik az egyetlen szent, aki az Egyház egyetemes kalendáriumában Írországot képviseli, és ő sem született ír. Ünnepét csak 1200 évvel halála után vették föl az egyetemes naptárba, de mivel mindig a nagyböjtre esik, az Egyház nagy részében alig gondolnak rá.

Szent Patrik életének és tevékenységének képét megrajzolni ma nehezebb, mint bármikor. Már úgy látszott, némi nyugalom áll be az ír katolikusok és protestánsok közt folyó, több szempontból terhelt vitában — ez utóbbiak gyakran egy Rómától független ír egyház alapítóját látták a Szentben –, amikor a legújabb kutatás megingatta a hagyományos képet, elsősorban kronológiai alapjaiban. Ez a kép különböző életrajzok nyomán alakult ki, amelyek egy része jóval a szent halála után jött létre. Az 1500 éves évforduló egyházi ünneplése alkalmával a legfelsőbb körök a fent közölt dátumokat ismerték el a legmegfelelőbbeknek.

Szerencsére Patrik önvallomásokat hagyott ránk írásaiban, elsősorban Confessiójában. Patrik nem volt tudományosan képzett ember, jóllehet apja diákonus és hivatalnok volt Britannia római fennhatóság alatt álló felében, nagyapja pedig áldozópap volt (az egyház nagy részében a papi nőtlenség akkoriban még nem volt kötelező). Hogy ennek ellenére meglehetősen jól írt latinul, az mutatja, mennyire talpraesett volt az élet dolgaiban. Patrik családja nyilván jómódú volt, hiszen ír tengeri rablók akkor fogták el és hurcolták el rabszolgaként a tizenhat éves fiút, amikor nyári szállásukon tartózkodott vidéken. Patrik később elhurcoltatását jogos büntetésnek tekintette azért, mert ,,elfordult Istentől, parancsait nem tartotta meg, és nem hallgatott a papokra, akik az üdvösségre intették”. Már csak azért sem átkozta elhurcolóit, mert jól tudta, hogy azok a kor — durva — szokásai szerint cselekedtek, és ezrek szenvedtek el hasonló sorsot, amint Patrik mondja. Nagy hitének kellett lennie, mert az idegen fogságban ,,bűneire gondolt és teljes szívből megtért”, s kérte Istent, hogy ,,gyakoroljon kegyelmet ifjúságával és tudatlanságával”.

A szülői ház biztonságából és jólétéből kiragadva, a fogolynak birkákat kellett őriznie Írország nyugati partvidékének hegyein. Mindmáig semmi másra nem alkalmasak ezek a terméketlen hegyek, mint birkatartásra. Bár, amint Patrik elmondja, erdő borította akkoriban a hegyeket, az nem sokat védett a szél és az eső ellen, amely végigszáguldott a tájon a nyílt óceán felől. Írország éghajlata viszonylag enyhe, ezért a juhok a szabadban telelnek, úgyhogy a pásztorok esetenként fagyban és hóban kénytelenek a munkájukat végezni. A körülmények és készületlensége ellenére Patrik kitartott a megtérésben. Minden reggel napkelte előtt kelt, hogy imádkozzék. Egészsége nem látta kárát, mert amint mondta, ,,a bennem lévő Lélek fölmelegített”.

Hatévi fogság után Patrik egy éjszaka álmában hangot hallott, amely azt mondta neki: ,,Jól teszed, hogy böjtölsz. Nemsokára visszatérsz hazádba.” Rövid idő múlva még ezt mondta a hang: ,,Lám, a hajód készen áll!” A hang indítására Patrik elmenekült, és az ismeretlen, ellenséges földön hosszú menetelés után elérte a tengert, nyilván a sziget keleti partvidékén. Úgy látszik, a fogságban kapott valami kevés pénzt, amit fölkínált egy kapitánynak, ha magával viszi. Ez először elutasította őt, mert valószínűleg észrevette, hogy szökevénnyel áll szemben, végül mégis úgy döntött, hogy magával viszi a fiatalembert. Gyaníthatóan azért változtatta meg elhatározását, mert meglátta, hogy Patrik bánni tud az agarakkal, márpedig a hajó rakományának jelentős részét azok tették ki. Az utazás célja Gallia volt. Ott még egy ideig Patriknak a hajó legénységét kellett szolgálnia. Közben megszerezte megbecsülésüket, amikor hitét férfiasan megvallotta. Végül aztán visszatérhetett Britanniába szüleihez.

Eleven hite most arra ösztönözte, hogy apjának és nagyapjának példáját kövesse és előkészüljön az egyházi pályára. Egy éjszaka álmában az írek hangját hallotta: ,,Kérünk, jöjj és élj közöttünk.” Józanul nem követte azonban vakon a hangot, hanem várt, amíg további jóváhagyást nem kapott hivatásához. Azután kérte fölvételét az egyházi rendbe, így akarta követni a hívást, amelyet ő úgy értelmezett, hogy missziós munkát kell végeznie az írek között. Először visszautasították, mert egy régi barátja visszaélt bizalmával: kibeszélte egy gyermekkorában elkövetett bűnét, amely alól Patrik már régen föloldozást nyert. Mindez jellemző viszont Patrik igazmondására és lelkiismeretességére.

Az otthoni visszautasítás után Patrik úgy látszik Galliában folytatta tanulmányait. Elöljáróinak Britanniába küldött jelentései kedvezőek voltak. Ezért rá esett a választás, amikor Celesztin pápa tervei szerint egy püspököt kellett Írországba küldeni, hogy az addig szórványosan kezdeményezett térítést elvégezze. Kiképzése alatt Patrik különösen a Szentírásban tett szert jártasságra. A Biblia ismerete később is különleges ismertetőjele lett az ír egyháznak.

Patrik írországi missziója páratlanul sikeres volt. Nemcsak a törzsfőket nyerte meg, hanem magát a népet is, amelyet a sziget legeldugottabb zugaiban is fölkeresett. Az írek részéről szokatlan készséggel találkozott. Ennek a ténynek köszönhető, hogy Írország kereszténnyé válása vértanúk nélkül ment végbe. Patrik fölfogása a maga feladatáról azon a tényen alapult, hogy a lelkében hallott isteni szó a gyakorlatban és az Egyház által — bizonyos egyháziak ellenállása ellenére is — meglepő igazolást és megerősítést nyert. Ebből a tényből eredt személyes felelősségtudata, amely alapjául szolgált — vezetői jogai gyakorlásához szükséges — tekintélyének. Természetesen ez nem maradt ellentmondás nélkül, Patrik azonban nyugodt határozottsággal érvényre juttatta akaratát, amint ezt láthatjuk néhány ránk maradt leveléből. Bizonyára még fogsága idejéből emlékezett rá, hogy az élénk ír temperamentumnak szüksége van arra, hogy szilárd keretek közé szorítsák. A papok és a világiak életét világos rendelkezésekkel fékezte meg, és ezzel megvetette alapjait annak a szokatlanul kemény fegyelemnek, amellyel az ír egyház századokon át kitűnt, és amely képessé tette, hogy kiálljon egy rettenetes üldözést.

Amint saját életében kiegészítette egymást a mély, személyes meggyőződés és a közösség megkövetelte rend, Patriknak gondja volt rá, hogy az írek kereszténnyé válása ne maradjon külsőleges. Megkövetelte, hogy a megtérés legyen példaszerűen valódi és gyökérig ható. Azokra az ezrekre gondolva, akiket megkeresztelt, nyugodtan jelenthette ki: ,,Isten a tanúm, hogy közülük egyet sem tévesztettem meg, de nem is volna értelme Isten vagy az Egyház kedvéért félrevezetni valakit, hiszen akkor a hitjelölteket magam ellen ingerelném, magunkat (misszionáriusokat, papokat és keresztényeket) üldözésnek tenném ki és vétkemmel ártanék az Úr nevének.” Sikere nyilván annak a körülménynek tulajdonítható, hogy bár egykor az írek foglya volt, aki egy püspök teljes hatalmával tért vissza, sohasem viselkedett győzőként. Az íreknek mindig megvolt a finom érzékük az emberi őszinteségre és a természetes hála az iránt, aki a rosszat jóval viszonozza nekik.

Patrik érezte feladatának nehézségeit. Írországot gyakorlatilag nem érte el a római civilizáció. A barátságtalan éghajlatot és a magasabb fejlettségű gazdasági alakulatok hiányát ismerte fogsága idejéből. Biztosan már akkor tapasztalta, milyen nehéz az íreknek egymás mellett élniök a törzsi villongások, az irigység és az időnként előtörő erkölcsi zabolátlanságok következtében. Másrészt Patrik a kereszténység számos tanítását — különösen a gyengék, a nők és az öregek megbecsülését, valamint a szellemiek értékelését — ráépítette az ír jellem bizonyos alapvonásaira.

Hogy Patrikot bízták meg Írország misszionálásának befejezésével, azt jórészt annak köszönhette, hogy fogsága alatt megismerte az országot. Hatéves írországi tartózkodása után kétségtelenül kifogástalanul beszélte az ország kelta nyelvét. Írország lett az első ország az Alpoktól északra, amely saját egyházi nyelvet és irodalmat fejlesztett ki. Mindössze néhány alapfogalmat vettek át a latinból, amelyek hiányoztak az írből.

Az elismerés, amelyet munkája aratott, azért is figyelemre méltó, mert Patrik nem volt ír származású. Mind neki, mind az íreknek elismerés jár azért, hogy ennek ellenére el tudta végezni feladatát. A feléje megnyilvánuló ellenérzés időnkénti kitöréseit indulat nélkül vette tudomásul. Még amikor életére törtek, akkor sem fordult el gyűlölettel. Patriknak az a képe, amely saját írásaiból rajzolódik elénk, egyszerűbb azoknál a képeknél, amelyeket a későbbi hagyomány alakított ki róla, de világosabban viseli a történeti és személyes valóság jegyeit is. A halál színe előtt írt Confessiója a világirodalom nagy önéletrajzai közé tartozik.

Írországnak a korai középkorban az egész keresztény Nyugat-Európa életében játszott nagy szerepe ellenére Szent Patrik tisztelete Írországon kívül szinte alig terjedt el. Az Írország anyagi és szellemi javai között feszülő aránytalanság Patrik népszerűségének terjedésében is nyomot hagyott. És ez figyelemre méltó példája annak, hogy a hit győzelme nem mérhető a világ mértékeivel.

Ünnepéről az 5. század óta tudunk. A római naptárba 1631-ben vették föl, március 17-re.

Miután Patrik több éves írországi fogsága után hazaérkezett britanniai otthonába, egy éjjel megjelent neki álmában egy ember, akit ruhája alapján írnek ismert föl. Több levél volt nála, s közülük egyet átadott Patriknak. A levél felirata ez volt: ,,Az írek hangja.” Amikor el akarta olvasni a levelet, Írország partjai felől ezt a kiáltást hallotta: ,,Jöjj, szent ifjú, jöjj hozzánk, és légy ismét köztünk!” Erre fölébredt, és az álmot annak jeléül fogta föl, hogy Isten a szomszédos ország megtérítésére választotta ki őt.

Később, amikor Patrik missziós útjait járta Írországban, egyszer egy forrás mellett töltötte az éjszakát. Reggel társaival együtt énekelve végezte a reggeli imát. Akkor odajött egy törzsfő két leánya fürödni. Elcsodálkozva azon, hogy fehér ruhás férfiakat látnak ott kezükben könyvekkel, megkérdezték, hogy a földről vagy az égből jöttek-e? Patrik Istenről kezdett nekik beszélni. A lányok érdeklődtek, hogy ez az Isten hol van, a hegyekben vagy a völgyekben, a tengerben vagy a folyóban? Akkor Patrik Krisztusról és az evangélium üzenetéről beszélt nekik. A két nővér olyan készségesen fogadta, hogy kérték, keresztelje meg őket rögtön ott a forrásnál.

Egy alkalommal Patrik egy király előtt állt és Jézus szenvedéseiről beszélt neki. Közben a szent véletlenül a király lábára tette botját és úgy ránehezedett, hogy a bot hegye átjárta a király lábfejét. Mivel a törzsfő azt vélte, hogy szándékosan sebzi meg a misszionárius, mert csak akkor veheti föl a keresztény hitet, ha fájdalmakat szenved el Krisztusért, ezért csendben maradt türelmesen. Amikor Patrik észrevette, hogy mit tett, nagyon megijedt, és imádságával tüstént meggyógyította a királyt.

Sok hálás megtért akarta elhalmozni őt földi javaiból ajándékaival. Patrik azonban a haszonlesés legcsekélyebb látszatát is kerülni iparkodott, nehogy rossz hírbe keveredjék szent hivatala. A sok embertől, akiket megkeresztelt, a legkisebb ajándékot sem fogadta el. Ha valaki ajándékot hozott neki vagy az oltárra, inkább vállalta, hogy az adományozót megbántsa a visszautasítással, mintsem hogy bárkinek alkalmat adjon a megszólásra. Ő maga annál bőkezűbb volt bárkivel szemben, ha akadt ajándékoznivalója.

Különösnek hat a legenda, amely arról beszél, hogyan mutatta meg Patrik az embereknek a tisztítótüzet. Úgy foghatjuk föl, mint a keresztség, a bűnbánat vagy a halál képét:

Egy bizonyos vidéken már hosszabb ideje prédikált a szent, és csak keveseket tudott megtéríteni. Akkor olyan jelet kért Istentől, amely az embereket hitre tudja indítani. Isten egy helyet mutatott neki, és felszólította, hogy botjával rajzoljon keresztet oda. És íme, a föld köralakban megnyílt, és egy mélységesen mély szakadék tárult föl. Egy hang megmagyarázta, hogy az a tisztítótűz bejárata, és aki önként leszáll oda, megszentelődik, meggyógyul, és bűneiért semmi más vezeklést nem kell elszenvednie. Nem mindenki fog azonnal visszajönni. Ezt Patrik megmondta a népnek, és igen sokan leszálltak a mélybe. Nagy részük már másnap reggel visszatért.

A Szent Patrik emlékezetére tartott Lough Derg-i kemény bűnbánati zarándoklathoz ma is hozzátartozik, hogy a jámbor zarándokok egész éjszakákat imádságban töltenek. Nem alhatnak, hanem egész éjjel szakadatlanul imádkoznak a bazilikában, akár közösségben, akár egyedül, és ha úrrá akarnak lenni a fáradságon, körüljárják a bazilikát. Így aztán reggel mintegy az üdvösség jeleként üdvözlik a napot, amikor a tengeren túl fölkel. Csak a második éjszakán alhatnak egy keveset.

Istenünk, ki Szent Patrik püspököt arra rendelted, hogy az írek körében hirdesse dicsőségedet, érdemeiért és közbenjárására add meg kérünk, hogy akik kereszténynek vallhatjuk magunkat, hirdessük csodálatos tetteidet az emberek előtt!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016. március 17. csütörtök hüvelyk Saint Patrick, Szent Patrik

 

Köszöntő

Tisztelt Honfitársaim! 

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a magyar szabadság születésének napján. 

1848. március 15-e piros betűkkel írta be magát a magyar történelembe. Egy nemzet született újjá ezen a napon, amely ütőképes hadsereg, megfelelő ipari háttér és szövetséges nagyhatalmak nélkül, kívül-belül körülkerítve fogott hozzá, hogy fordítson egyet sorsának kerekéri.

A ‘48-as magyarság határozottan és bátran állt ki a nemzet követelései mellett: császári önkény helyett felelős minisztériumot és törvény előtti egyenlőséget, a pénzügyi függés helyett nemzeti bankot, az elnyomás helyett szabadságot kívánt, Tudta. hogy a szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház, ezért az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épÍtett országot magának.

Az azóta eltelt 168 év csak elmélyítette bennünk ezt a gondolatot. Törvényeinket, mindennapi életünket ma is ahhoz akarjuk igazítani, amit számunkra jelent a szabadság itt, ebben a Kárpátok által koszorúzott medencében.

Ma is megragadunk minden lehetőséget. hogy elérjük: senki se vitathassa nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse cl tőlünk iskoláinkat, és senki se sorozhassa be és küldhesse idegen háborúba fiainkat.

Úgy akarjuk szolgálni a magyar szabadság és megmaradás ügyét, ahogy a márciusi ifjaktól tanultuk: egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Budapest. 2016. március 15.

Orbán Viktor
Magyarország Miniszterelnöke

 
 
%d blogger ezt kedveli: